Krk, Horvátország - információ vakáció

Krk Hrvatska – szabadidő információ

Krk a Krk sziget fővárosa, valamit közgazdasági, gazdasági és politikai központja. A több ezer éves város egyike volt a romaiak településének, és az ismert katedrális a valamikori római fürdök helyén épült. Katedrális az V. századból való, és a frangepáni kastéllyal együtt Krk egyik jelképe. Frangepán kastély a Frangepánok építették a város védelme érdekében. Ma itt szervezik meg a színházi előadásokat és a koncerteket. A történelmi központban a várost határoló falak jelentek meg, melyek századokon keresztül épültek és nagy része még ma is látható. A falak mögött értékes vallási műemlékek és objektumok találhatóak, mint amilyenek a sv. Mihovila Arkandela templom, valamint a kettős templom sv. Kvirina és sv. Margarete. A történelmi központját lapokkal kirakott területek jellemzik, melyek a kisebb tenger-menti városokra jellemzőek, itt számos éttermet és kocsmát talál, ahol meg kóstolhatja a helybeli finomságokat. Krk helységben feltétlenül kóstolja meg a minőséges olívabogyó olajat, a vrbnicku zlehtinu bort, a bárányt és a surlice (valamilyen tészta fajta) de különösen a tisztelt kvarneski garnéla rákot. Figyelmükbe ajánljuk a Karaka és Frankopan éttermeket, és a Corsaro  kocsmát. Krk gyönyörű kavicsos strandokkal büszkélkedhet, melyeknek Kék zászlójuk van, ami a tisztaság és a rendezettség jelképe. Gazdagabbak sport pályákkal és vendéglátói objektumokkal. Itt még külön strandjuk van a házi kedvenceknek, nudista strand és a fogyatékossággal rendelkezőknek is könnyen megközelíthető strandot alakítottak ki. Bérelhető hajó, kerékpár, és vízibicikli, búvárkodás, szörfözést és vízi sízést is tanulhatnak, de ugyanakkor röplabdázhat is a homokban, tehát az aktív pihenést kedvelőknek sem lesz unalmas. Az esteli órákban látogassa meg a cocktail bárokat, illetve a Jungle discot. Szállást itt legegyszerűbben magán apartmanokban, szobákban és házakban talál.


Krk - alapinformációk

Krk – lakósok száma: 5491, Krk - nap/ ünnep: szent : Kvirin, 04.06.

Távolság a nagyobb központoktól

Krk - Makarska: 416km, Krk – Split: 361km, Krk - Pula: 153km, Krk - Rijeka: 53km, Krk - Zadar: 246km, Krk - Šibenik: 304km, Krk - Dubrovnik: 591km, Krk - Zagreb: 185km

Ekhelyezkedési lehetőségek

Magánszállás, Apartmanok, szobák, szálloda,, hosztel, panzió, kempingek

Strandok

kavicsos strand, homokos strand, köves strand, lebetonozott strand

Létesítmények és intézmények

elsősegély, önkiszolgáló, shoping center, pékségek, benzinkút, posta, bank, pénzváltó, internet cafe, taxi, autóbusz állomás, gyógyszetár, szuvenir bolt, fogorvosi rendelő, piac, halasbolt

Sport és rekreácio ajánlat

focipálya, kispályás focipálya, strandröplabda pálya, kosárlabda pályák, teniszpályák, autókölcsönző, motoros siklócsónakkölcsönző, kerékpárkölcsönző, hajóbérlés, búváriskola, vízi sportok, sétáló/jogging pálya, vízi csúszda, kerékpár utak, fitnesz-kondi terem, masszázs szalon, szauna, szolárium

Vendéglátói ajánlat

étterem, hagyományos horvát pince-kocsmák, pizzéria, fast food éttermek, kávézok

éjjeli szórakozás

disco klub, éjjeli klub, zenei estek a városban, kaszinó, koktél bár

További ajánlatok

extrém sportok, közeli horvát rezervátumok, szervezett kirándulások közeli uticélokhoz, szervezett kirándulások a közeli szigetekre, hosszú séta a tenger mellet, Az idegenforgalmi közösség által szervezett kulturális rendezvények, halász vacsorák szervezése, polgári mulatságok szervezése, a helységhez közeli marina (kikötő)

Krk – miért választani ezt a z uticélt

tiszta tenger, gyönyörű strandok, hosszú tengermelleti sétanyok, a strand mellet boroka erdő, strandok a helyben, szórakozási lehetőségek a strandon, sportolási lehetőségek a strand közelében, nudista strand, gazdag helybeli éjjeli szorakozó helyek, békés csnedes helyek nagy nyüzsgés nélkül, gazdag kulturális élet a helyben (kiálítások, előadások, zenei estek), nyári kulturális rendezvények szervezése, kultúra és történelmi emlékművek a helkységben, tipikus horvát halász falu, érdekes búvár poziciók, jó wind surfing poziciók, hosszú kerékpar és futó ösvények, sportolok előkészitésének lehetősége (edzőtáborok), kongresz szervezés lehetősége, éredkes kiránsulások lehetősége, a közeli szigetek közöti hajózás lehetősége, borutak a közelben, helyi sajátos gasztronomiai ajánlat a közleben, zarándoklási lehetőságek, helyi tájjellegű élet és szokások megismerésének lehetrősége, számos helyi rendezvény (divat bemutatók, vásárok, sport események, partik, koncertek)

  • Krk
  • Krk